2013. június 22., szombat

Soly

Református templom


A sólyi református templom hazánk legrégebbi falusi temploma. A ma látható barokk stílusú templom helyén állt az ősi kápolna, melyet István király emeltetett Koppány vezér felett aratott győzelme után Sólyban. Az 1009-ből származó királyi okirat a fogadalmi kápolnát az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik. A szentély és a hajó között az északi oldalon áll a kis szószék, felette az 1775-ös évszámmal. Korábban a templom festett famennyezetű volt, de az 1724-ből való eredeti mennyezetet és a karzatot 1894-ben elvitték az Iparművészeti Múzeumba. Az 1997-ben megkezdődött falfeltárási kutatások közben a templom legrégebbi falain festmények nyomaira bukkantak. A templomban folytatott ásatás során a padozat alatt középkori csontvázakat találtak 2009-ben.


Magyarok Nagyasszonya Iskolakápolna
 

1910-ben - a növekvő létszámú római katolikus hívők részére a Zirci Ciszterci Apátság építtette az ún. iskolakápolnát. A kicsiny - 12 x 6 méteres alapterületű - templomot a Magyarok Nagyasszonya Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A templomnak csak kis huszártornya van melynek faszerkezetét nemrégen újította fel az egyházközség.

Hajmáskér

Református templom


2013. május 10., péntek

Gymkhana & Drift

Ámon Olivér Gymkhana & Drift autója.



Bauer Bence Gymkhana & Drift autója.

Sport Expo 2013

2013. április 24., szerda

The Church of the Holy Cross

Nin, Croatia


The Church of the Holy Cross called „the smallest cathedral in the world“ is the most valuable preserved monument of early Croatian religious architecture and one of Nin's symbols. By its position and beauty it dominates the area where it stands. It was built in the 9th century, in the Early Christian period. It is the only religious object in Nin which has remained untouched since its construction to date. It is 7.80 m long, 7.60 m wide, and 8.20 metres in height (inside measures) and the walls are 57cms thick. It was built on the remains of ancient houses which are visible even today. During the reign of Croatian Kings it served as a Court chapel for the nearby Duke's Court. A number of medieval graves were discovered around the church.

photographer: Balázs Lőrincz

2013. április 17., szerda

Szent Ferenc Sebei templom



A Szent Ferenc Sebei templom a Víziváros legrégebbi temploma, mely egy török mecset helyén épült. Az egykori Szent Erzsébet rend (Erzsébetiek) barokk temploma, az egykori építtetőkre emlékeztetve, ma is Assisi Szent Ferenc sebei tiszteletére van felszentelve.

Eredendően a ferences szerzeteseknek épült, de 1785-ben II. József császár a templomot a Szent Erzsébetről elnevezett apácarendnek adományozta.

A templom barokk stílusú belsejét XIX. századi festmények díszítik, köztük az egyiken az 1810-es tűzvészben keresztényeket menekítő Szent Flórián látható. A szószék még a ferencesek idejéből való.
A XIX. században a templom Batthyány tér irányába mutató szárnyait kórházzá és menedékházzá alakították át, és a Szent Erzsébet-apácák működtették. Ebben a templomban működik a budapesti német nyelvű hívek Szent Erzsébetről elnevezett lelkészsége.

2013. április 7., vasárnap

Felsővízivárosi Szent Anna templom



A Szent Anna templom 1740 és 1761 között, Hamon Kristóf, majd Nepauer Máté helyi építészek vezetésével épült föl. A templombelsőt díszítő műalkotások közül a leglátványosabb a Bebó Károly által 1771-1773 között készített főoltár.A szentély kupoláját Vogl Gergely freskói díszítik, amelyek a Szentháromságot és négy evangélistát ábrázolják. A nagy kupolára 1938-ban festett freskót Kontuly Béla és Molnár C. Pál. A freskó tematikájában illeszkedik a templom 18. századi programjához, mivel Szent Anna életéből vett eseményeket ábrázol, de egyes alakjainak léptékeiben és tónusaiban feltűnően elüt a barokk enteriőr többi részétől. A templom berendezéséből figyelemreméltő még mindenekelőtt az orgona, amely a karmeliták II. József által föloszlatott (ma Várszínházként működő) budavári templomából került a templom kórusára, a padsorok, amelyek Mayrhold Mihály vízivárosi és Feldmayer Antal óbudai mesterek munkái. A jobb oldali hátsó (szentély melletti) oldalkápolna eredetileg Lorettói-, később Szent Sír kápolna volt. Pompás kovácsoltvas rácsfala Pugl Ignác keze munkáját dícséri 1752-ből. A bal oldal elülső (a bejárat melletti) kápolnát 1933-ban Hősök kápolnájának rendezték be, és akkor került ide a neogótikus Szűz Mária oltár.

2012. december 7., péntek

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga




A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A VII. kerületben található, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatt. A zsinagóga 1869 és 1872 között épült közadakozásból, tervezője az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezető alakja volt. Az épület a második világháború óta romos, 1959 óta nem használják vallási célokra, 1979-ben a teteje is beszakadt.
forrás: hu.wikipedia.org

2012. december 5., szerda

Dohány utcai zsinagóga



Európa legnagyobb, 6000 főt befogadó zsinagógája Ludwig Förster bécsi építész tervei alapján épült 1859-ben, a korszakban formabontó öntöttvas szerkezettel. Förster szerint minden zsinagógát az egykori salamoni szentély bibliai leírása alapján kell felépíteni, és ez a hatás érződik a „Dohány” térkezelésében, anyaghasználatán és díszítőmotívumain is. Az 1930-as években a nagytemplomhoz hozzáépült, stílusában a temploméval megegyező zsidómúzeum, melynek helyén egykor Theodor Herzl szülőháza állt.
A zsinagoga webolda: dohany utcai zsinagoga

Hősök Temploma

A hétköznapi istentiszteletek céljára használt, 186 személyes Hősök Temploma 1931-ben épült. A Hősök Zsinagógája annak a 10 000 magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháború harcmezőin dicsőséget szerezve hősi halált haltak. Számukat onnan tudjuk, hogy az Egység, az akkori zsidó újság az egész háború alatt pontos statisztikát vezetett a zsidó katonák haláláról.

A bejárat felett héber szövegből formált hatalmas Dávid-csillag van. A díszítőelem különlegessége, hogy a következő bibliai idézetek betűiből alakul ki a csillag: אֵיךְ נֹפְלוּ גִּבֹּרִים „Éch nóflú gibbórím... / Éch najflu gibajrim…” „Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…”.

2012. november 25., vasárnap

Csepeli Evangélikus templom



1926-ban rakták le a templom alapkövét. 1928. november 11-én szentelte fel azt Raffay Sándor evangélikus püspök.  A csepeli evangélikus templomot Vojtka József okleveles építészmérnök tervezte. Ezért fizetséget nem kért. Az első oltárképet Clauder Margit festette, ajándékba. Weiss Manfred egykori csepeli gyártulajdono üzemeiben készültek a templom vaskeretes ablakai, a vasbetonszerkezethez tartozó tartóelemek és a szép csengésű, hazánkban a harmadik legnagyobb acél harang.

2012. november 24., szombat

Pesterzsébeti evangélikus templom



 Óváry Arthúr építész tervei szerint épült, felszentelését 1926 karácsony másnapján Dr. Raffay Sándor püspök úr végezte.
A gyülekezet weboldala: pegy.hu/