2013. április 7., vasárnap

Felsővízivárosi Szent Anna templom



A Szent Anna templom 1740 és 1761 között, Hamon Kristóf, majd Nepauer Máté helyi építészek vezetésével épült föl. A templombelsőt díszítő műalkotások közül a leglátványosabb a Bebó Károly által 1771-1773 között készített főoltár.A szentély kupoláját Vogl Gergely freskói díszítik, amelyek a Szentháromságot és négy evangélistát ábrázolják. A nagy kupolára 1938-ban festett freskót Kontuly Béla és Molnár C. Pál. A freskó tematikájában illeszkedik a templom 18. századi programjához, mivel Szent Anna életéből vett eseményeket ábrázol, de egyes alakjainak léptékeiben és tónusaiban feltűnően elüt a barokk enteriőr többi részétől. A templom berendezéséből figyelemreméltő még mindenekelőtt az orgona, amely a karmeliták II. József által föloszlatott (ma Várszínházként működő) budavári templomából került a templom kórusára, a padsorok, amelyek Mayrhold Mihály vízivárosi és Feldmayer Antal óbudai mesterek munkái. A jobb oldali hátsó (szentély melletti) oldalkápolna eredetileg Lorettói-, később Szent Sír kápolna volt. Pompás kovácsoltvas rácsfala Pugl Ignác keze munkáját dícséri 1752-ből. A bal oldal elülső (a bejárat melletti) kápolnát 1933-ban Hősök kápolnájának rendezték be, és akkor került ide a neogótikus Szűz Mária oltár.