2011. november 30., szerda
Újpest, Berzeviczy utcai zsinagóga
Újpesten a második világháború előtt a külvárosi terület legjelentősebb zsidó hitközsége élt. Nagyzsinagógájuk az 1880-as években épült a Berzeviczy utca 8. szám alatt. A saroktelek olyan tájolásra kényszerítette a tervezőt, hogy a templom keleti fala az utcára nézzen. A romantikus stílusú épület saroktornyait a „Dohány”-hoz hasonlóan vörös és sárga téglasávok fedik. Két hagymakupolás torony fogja közre a középső, timpanon és rózsaablak díszítette oromfalat. Az előcsarnok feletti orgonakarzat az 1911-es földrengés miatt a kecskeméti zsinagógából kibontott Angster-orgonának ad helyet. A századfordulón az újpesti zsinagóga neves rabbija Venetianer Lajos, ismert tudós és kutató volt.
Forrás: mazsihisz.hu
2011. november 22., kedd
Nagyfuvaros utcai zsinagóga
A XIX. század végén a Külső-Józsefvárost benépesítette a Galíciából és a keleti országrészből érkezett, alacsony egzisztenciájú zsidóság: iparosok, segédek, kiskereskedők és házalók. A Nagy Fuvaros utca környékére a jobb módú zsidó kispolgárság telepedett. A 4. szám alatti házat, ahol korábban vendéglő és kaszinó működött, az Emberbarát Egyesület vásárolta meg a tulajdonostól és az udvar beépítésével emeltek a lakóépületbe zsinagógateret. A Nagy Fuvaros utcai templomot 1922-ben avatták fel. Az épületben a második világháború idején a Nemzetközi Vöröskereszt gyermekotthona működött. Budapesten itt tartották az üldöztetés utáni első nyilvános zsidó istentiszteletet.
forrás: http://mazsihisz.hu
2011. november 20., vasárnap
Bethlen téri zsinagóga
A neoreneszánsz épület 1876-ban az Izraelita Süketnémák Országos Intézete részére épült, majd imaszobáját 1931-ben Baumhorn Lipót bővítette zsinagógává. A templomtérben három oldalon női karzatok futnak, a fehér és arany színű keleti fal frigyszekrénye fölött pedig oszlopok tartanak timpanonos baldachint. Ezek Baumhorn szecessziós formavilágát tükrözik, és mestere, Lechner Ödön Iparművészeti Múzeumát idézik. Az ablakok Kopp Ferenc műhelyében készültek. A második világháború előtt itt működött az Izraelita Nőegylet népkonyhája és játszóháza, valamint a Chevra Kadisa segélyező szervezet. A gettósítás idején az épületet szükségkórházzá alakították, amit 1944 végén kifosztottak a nyilasok, sokakat elhurcoltak innen és meggyilkoltak.
forrás: http://mazsihisz.hu/
2011. november 17., csütörtök
Sopron: Árpád-házi Szent Margit Plébánia
A soproni Árpádházi Szent Margit plébániát 1945-ben alapították.
A kápolnát 1943-ban Badalik Bertalan domonkos püspök szentelte fel, s 1945. március 1-jén, abban a hónapban, amelynek végén mártírhalált halt, szentelte boldoggá Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök.
A kápolnát és a plébános lakását egy villában alakították ki, amely Schármár Károly építész fiatalkori alkotása.
Harangjait,amelyek 65 és 52cm átmérőjűek, 1948-ban öntötte Szlezák László Budapesten.
A plébánia honlapja: http://www.julianeum.hu/
2010.06.18.
Vasvári Pál utcai zsinagóga
A Vasvári Pál utca 5. szám alatti udvarba rejtett épület 1887-ben épült Fellner Sándor tervei alapján. Eredetileg két földszintes ház közé emelték, így az utca felől is látható volt. A templom a Budapesti Talmud Egylet számára épült.
A zsinagógát az 1990-es évek elején felújították, azóta a budapesti Chábád Lubavics közösség imaháza és tanháza. A templom stílusjegyeit tekintve változatos: neogótikus, korai szecessziós és neoreneszánsz jegyeket ötvöz.
Forrás: mazsihisz.hu
2011. november 14., hétfő
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Mindenki Temploma
Az épület terveit 1907-re Schöntheil Richárd építész készíti el, és az 1909 szeptemberi alapkőletétel után Sorg Antal építőmester vezetésével meg is kezdődik a nagyszabású építkezés, amelyet 1910-re be is fejeznek. Az őszi főünnepi istentiszteletet már itt tartják, a hivatalos megnyitásra 1911-ben került sor.
Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltással egy időben talált rá és vásárolta meg az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Mindenki Temploma Gyülekezete, és a Bereczki Sándorné édesanyja, Lóránt Miklósné által ugyanebben az évben létrehozott Emberbarát Alapítvány a Cserkesz utcai épületegyüttest.
A felújított templomban a Mindenki Temploma Gyülekezete, a volt rabbi-épületben pedig az Emberbarát Alapítvány és az általa létrehozott Alkohol-Drogrehabilitációs Intézet kapott helyet.
A közösség weboldala: http://www.mindenkitemploma.hu
2011. november 13., vasárnap
Papp László Budapest Sportaréna
A Budapest Sportaréna egyedi kavics formáját csakúgy, mint az egész épület együttest magyar építészek (KÖZTI) tervezték együttműködve az anglo-amerikai "Sports Concepts" építészeti irodával. A Budapest Sportaréna építése 2001. június 30-án kezdődött el. A "Kavicsba" 50 000 tonnányi betont, 2 300 tonna acélszerkezetet, több mint 11 000 000 csavart és több kilométernyi kábelt helyeztek el.
Az épületkomplexum olyan nehéz, mint az Erzsébet híd és a Szabadság híd együtt. Ha megemelnénk és megmérnénk a mérleg 200 000 tonnát mutatna. Magyarország legnagyobb összefüggő gránitfelülete borítja a komplexum gyalogosterét, amely 25 000 m2. Az épületet a nagyközönség számára ünnepélyesen Jánosi György sportminiszter adta át 2003. március 13-án.
A Budapest Sportaréna 2004. május 28-a óta viseli Papp László nevét.
A sportaréna weboldala: http://www.budapestarena.hu/

2011. november 8., kedd
Epreskert
Magyar Képzőművészeti Egyetem VI. kerület
A városi Epreskert nevét az itt található Eperfás ligettől kapta. Területén a múlt században Festészeti Mesteriskola nyílt Benczúr Gyula vezetésével, amelyet 1887-ben, öt évvel később Lotz Károly festőiskolája, valamint Stróbl Alajos szobrásziskolája követett. Az első épület 1882 év májusában kezdték el építeni, és következő 1883 év szeptemberében az oktatás elkezdődött. A Stróbl Alajos szobrásziskolája 1889-ben, Lotz Károly festőiskolája 1893-ban épült.
Ezek az épületek - kisebb-nagyobb átalakításokkal - még mindig állnak, jelenleg is műtermek.
Az epreskerti mesteriskolák és műtermek 1921-től "beolvadtak" az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolába. A múlt században került az Epreskertbe az egykori Józsefvárosi Kálvária (1744-1749) alépítménye, mely jelenleg a főiskola hallgatóinak munkáit bemutató kiállítóhelység. Évközben egyéni és tematikus csoportos kiállítások helyszíne, a tanév végén pedig diplomamunkák kiállítására biztosít lehetőséget.
Az Epreskert épületeiben a Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékek műtermein kívül, fém -, bronzöntő, kőfaragó, gipsz valamint üvegműhelyek állnak a hallgatók rendelkezésére.
forrás: mke.hu

2011. november 6., vasárnap
Zsivány-sziklák
Duna-Ipoly Nemzeti Park
A Zsivány-sziklák Dobogókőtől mintegy másfél km-re délre, 590 m-es
tengerszint feletti magasságban találhatóak.
Megközelítésük Dobogókőről a nagy parkolótól vagy a Pilis üdülőtől a
visszakanyarodó piros illetve a kék jelzésen, Pilisszentkeresztről a kék
jelzésen lehetséges.

2011. november 5., szombat
Óbudai Zsinagóga
Az új, ma is álló zsinagógát Landherr András Tervei alapján építették és 1821. július 20-án avatták fel. A hitközség tagjai nem csak a költségeket fedezték, de kezük munkájával is részt vettek az építésben.
A templom történetéről bővebben itt olvasható: http://www.obudaizsinagoga.hu/
2011. október 29., szombat
Mindenkor Segítõ Szűz Mária templom
Lengyel nemzetiségi templom
A Budapesten letelepedett és főképpen a kôbányai üzemekben dolgozó lengyel katolikusok 1907-ben kérik, hogy az óhegyi (Kápolna téri) fogadalmi kápolnát használatba vehessék. – 1908-ban Danek Vince lengyel származású papot nevezik ki lelkésznek, aki az itteni, valamint a lengyelországi és amerikai lengyel katolikusok adományaiból felépítteti Árkay Aladár tervei szerint a templomot (198 m2) és mellette (Óhegy u. 11.) a lengyel szociális otthont. Az ólomüveg ablakokat Palka József készítette. A templomot 1930. aug. 17-én August Hlond bíboros, lengyel prímás szenteli fel.

2011. október 26., szerda
2011. október 13., csütörtök
Conti kápolna
X. kerület, Kőbánya, Kápolna tér
A fogadalmi káponát Conti Lipót Antal kőfaragómester és felesége, Drenkler Anna építtette 1739-40-ben hálából, hogy a Conti család megmenekült a nagy pestisjárvány elől. Később Conti Lipót meghalt és második felesége, Schallhard Éva lemondott kegyúri jogáról, melyet a városi hívek kaptak meg, akik kibővítették és toronnyal látták el.

2011. október 8., szombat
Szentolvasó Királynéja templom
Kisoroszi
Műemlék jellegű, barokk templomát (186 m2) a gróf Starhemberg-család építteti 1719-ben. A fôoltárkép a lepantói csata jelenetével ábrázolja a titulust: Szentolvasó Királynéját. Bálint Sándor szerint sajátos ábrázolása miatt is értékes. Az 1726. évi visitatio canonica szerint a szentségház fából készült. A jelenlegi vörös márvány szentségház 1800 körül az esztergomi Bakócz-kápolnából került ide, négy szoborral együtt. A háború alatt nem sérült meg sem a templom, sem az egyházi tulajdonban levô plébániaház. A templomtetô felújítását és a külsô tatarozást 1990-ben ismét elvégzik. Ekkor kerül az I. világháború hôsi halottai mellé a II. világháború hôsi halottainak emléktáblája.

2011. október 7., péntek
2011. október 3., hétfő
Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Pravoszláv Templom
A székesfőváros 1930-ban telket adományozott a bolgároknak céljaik megvalósításához. Ezután kezdtek hozzá a Vágóhíd utcai templom építéséhez, amely 1 év múlva el is készült. Az építkezés költségeit teljes egészében a Magyarországi bolgárok fedezték, adományaikból hetvenezer pengő gyűlt össze. Az ortodox templom megépülésével a Középső- Ferencváros vált a bolgár kisebbség kulturális és szellemi központjává.
A templom alkotója a századelő nagy építésze Árkay Aladár. Munkásságában jelentős helyet foglal el a templomépítészet. Hét temploma közül a Vágóhíd utcai bolgár templomot fejezte be utolsónak. A tervezéshez több, kiemelkedő bulgáriai templom szolgált mintául, köztük a híres szófiai Alekszander Nevszki székegyház és a bacskovói kolostortemplom. Árkay Aladár háromhajós, bizánci alaprajzú, kupolás imaházat tervezett, melyben megtaláljuk az ortodox liturgia helységeit is. A templom sajátos építészeti értéket képvisel, hiszen nem csupán Budapest egyetlen bizánci stílusú épülete, de egyben a bolgár ortodox egyház legnyugatibb kapuja is.
a templom weboldala

2011. szeptember 13., kedd
Szent Alexandra vértanú kápolna
Alexandra Pavlovna (Romanova) nagyhercegnő, aki szent Alexandra tiszteletére kapta keresztnevét, 1783-ban született I. Pál orosz cár leányaként. Gyermekkorában II. (Nagy) Katalin cárnő kedvenc unokája volt. 16 éves korában József nádor – a „legmagyarabb Habsburg” felesége lett.
1801 március 7-én Alexandra Pavlovna herceg kisasszonyt hozott a világra, de a gyermek egy órával születése után elhalálozott. A szülést követően, egy heti szenvedés után, március 16-án Alexandra Pavlovna is meghalt.
A rövid, de boldog házasság a magyar-orosz kapcsolatok legfényesebb korszakát jelentették.
Alexandra Pavlovna úgy végrendelkezett, hogy a megkedvelt ürömi birtokon temessék el, itt talált végső nyugalomra.
Az ürömi sírkápolna alapkövét József nádor utasítására 1802-ben helyezték el. Az épület tervezője a nádor udvari építésze – Heppe Szaniszló mérnök volt. A kápolnát Alexandra Pavlovna Szentpétervárról magával hozott gyóntató papja Andrej Szamborszki esperes szentelte fel 1803-ban. Az ürömi temetésre az épülő kápolnában korábban - 1802. szeptemberében került sor.

2011. augusztus 29., hétfő
Angyalföldi Szent László templom
1928 őszén telket kaptak templom és paplak építésére. Az alapkövet ez év decemberében Serédi bíboros úr helyezte el, és már 1929. november 10-én felszentelte a templomot.
Neogót stílusú, latinkereszt alaprajzú, háromhajós templom, félköríves záródású apszissal. Főtornyát két alacsony kíséri. Huszártornya is van.
A stáció képeit Antal Károly szobrászművész készítette, és Vignáli Gusman bronzba öntötte. A szószék ruskicai márványból készült. A templom orgonája három manuálos, 33 regiszteres. 1942-ben a rákosfalvai Rieger cég készítette.
A templombelső ékessége a három szárnyasoltár, melyek 1939-1942 között készültek, Molnár C. Pál alkotásai.
A plébánia weboldala: Szent László plébánia

2011. augusztus 28., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)