2012. december 7., péntek

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga




A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A VII. kerületben található, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatt. A zsinagóga 1869 és 1872 között épült közadakozásból, tervezője az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezető alakja volt. Az épület a második világháború óta romos, 1959 óta nem használják vallási célokra, 1979-ben a teteje is beszakadt.
forrás: hu.wikipedia.org

2012. december 5., szerda

Dohány utcai zsinagóga



Európa legnagyobb, 6000 főt befogadó zsinagógája Ludwig Förster bécsi építész tervei alapján épült 1859-ben, a korszakban formabontó öntöttvas szerkezettel. Förster szerint minden zsinagógát az egykori salamoni szentély bibliai leírása alapján kell felépíteni, és ez a hatás érződik a „Dohány” térkezelésében, anyaghasználatán és díszítőmotívumain is. Az 1930-as években a nagytemplomhoz hozzáépült, stílusában a temploméval megegyező zsidómúzeum, melynek helyén egykor Theodor Herzl szülőháza állt.
A zsinagoga webolda: dohany utcai zsinagoga

Hősök Temploma

A hétköznapi istentiszteletek céljára használt, 186 személyes Hősök Temploma 1931-ben épült. A Hősök Zsinagógája annak a 10 000 magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháború harcmezőin dicsőséget szerezve hősi halált haltak. Számukat onnan tudjuk, hogy az Egység, az akkori zsidó újság az egész háború alatt pontos statisztikát vezetett a zsidó katonák haláláról.

A bejárat felett héber szövegből formált hatalmas Dávid-csillag van. A díszítőelem különlegessége, hogy a következő bibliai idézetek betűiből alakul ki a csillag: אֵיךְ נֹפְלוּ גִּבֹּרִים „Éch nóflú gibbórím... / Éch najflu gibajrim…” „Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…”.

2012. november 25., vasárnap

Csepeli Evangélikus templom



1926-ban rakták le a templom alapkövét. 1928. november 11-én szentelte fel azt Raffay Sándor evangélikus püspök.  A csepeli evangélikus templomot Vojtka József okleveles építészmérnök tervezte. Ezért fizetséget nem kért. Az első oltárképet Clauder Margit festette, ajándékba. Weiss Manfred egykori csepeli gyártulajdono üzemeiben készültek a templom vaskeretes ablakai, a vasbetonszerkezethez tartozó tartóelemek és a szép csengésű, hazánkban a harmadik legnagyobb acél harang.

2012. november 24., szombat

Pesterzsébeti evangélikus templom



 Óváry Arthúr építész tervei szerint épült, felszentelését 1926 karácsony másnapján Dr. Raffay Sándor püspök úr végezte.
A gyülekezet weboldala: pegy.hu/

2012. október 17., szerda

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom


Budapest - Gellért-hegy
  A Sziklatemplom építésének gondolata 1924-ben vetődött fel, amikor egy magyar zarándokcsoport a világhírű franciaországi kegyhelyen, Lourdes-ban járt. Eredetileg a Szent Gellért-hegy déli oldalán lévő Szent Iván barlangot szerették volna a lourdes-i grotta mintájára engesztelő szentéllyé megépíteni. Később azonban a barlang természetes üregét, a hegy belsejében robbantásokkal kialakított mesterséges barlangrésszel bővítették ki. A templomépítés munkálataival 1931 tavaszára készültek el. 1934-ben egy neoromán stílusú kolostort építettek a templomhoz, a hegy Duna felöli oldalán, a szülőföldjére hazatelepülő egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok számára.
Az 1950-es években az ÁVH a Pálos rend működését beszüntette, a templom berendezését szétverte, az üresen maradt barlangtemplom bejáratát 1960-ban befalazta.



1990-ben visszakapták kolostorukat a pálos atyák, és megnyitották a Sziklatemplomot. A bejáratot elzáró vastag betonfalat 1992-ben lebontották, és annak egy darabját a bejárat jobb oldalán helyezték el emlékeztetőül a kommunista diktatúra négy évtizedére.
forrás: palosrend.hu

2012. október 7., vasárnap

Pilisszántó

Boldogasszony Sziklakápolna
Feszentelése 2006 december 21-én volt.
Makovecz Imre és társa Őrfi József szakrális épületet tervezett. Ez volt Makovecz Imre első olyan terve, ami szerint az egész épület csak kőből és nem fából épült.
forrás: pilisszanto.hu


Páduai Szent Antal templom
  A templomot Zichy Mihály özvegye, gróf Berényi Erzsébet építtette, alapkövét 1758-ban tették le, felszentelve 1760-ban lett. Páduai Szent Antal, Szent Kereszt és Fájdalmas Szűz oltárainak, szószékének és keresztelőmedencéjének szobrászmunkáit Bebó Károly 1759. Augusztusától 1760. Június 3-ig készítette.
forrás:pilisszanto.hu

 

2012. október 5., péntek

Filozófusok kertje

Budapest, Gellért-hegy



Wagner Nándor a Japánban élt szobrászművész 1997-ben adományozta Budapestnek a nyolcalakos kompozíciót, amelyet 2001-ben állították fel a Gellérthegyen. A mester a világ különböző kultúráit képviselő öt alakot, Ábrahámot, Ekhnatont (IV. Amenhotep), Jézust, Buddhát, Lao-Cet mintázta meg, valamint helyet kap Assziszi Szent Ferenc, Daruma (Boddhidarma) herceg és Mahatma Gandhi is a szoborcsoportban.

2012. október 3., szerda

Szabadság-szobor




A Gellért-hegyi Szabadság-szobor Budapest egyik jelképe, felemelt kezében pálmafaágat tartó nő alak, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben elkészült alkotása. Az eredeti, több kisebb szobrot is magábafoglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt; a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították. A kommunista rezsim bukása és a szovjet „felszabadítás” átértékelése után a szoboregyüttest jelentősen átalakították és a szovjetekre való utalásokat eltávolították. Maga a szobor 14 méter magas, talapzatával együtt azonban 40 méter magasra emelkedik a 235 méter magas Gellért-hegy fölé. A Citadella délkeleti bástyájánál álló emlékmű jól látható a főváros jelentős részéből.
forrás:wikipedia

2012. október 1., hétfő

Pálosok keresztje

A Gellért-hegyi Sziklatemplom felett látható.
 A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend 1250-ben alakult.

2012. szeptember 9., vasárnap

Balatonaliga

Club Aliga



Siófoki Evangélikus templom



1990. június 30-án szentelte fel dr. Harmati Béla püspök az Oulu parkban az evangélikus templomot.



A templom és a parókia tervét Makovecz Imre Kossuth díjas építész készítette.


Gyülekezet weboldala: http://www.siofok-lutheran.eu/

2012. augusztus 17., péntek

Pesthidegkút Ófalu

Sarlós Boldogasszony plébániatemplom



Az ófalusi plébániatemplom a legöregebb és a leggazdagabb múltú műemléke Hidegkútnak. Sokáig úgy tudtuk, hogy a templom 1736-ban épült. Az 1970-es években a Budapesti Történeti Múzeum régésze, Altmann Julianna kormeghatározó ásatásokat végzett. Megállapította, hogy a templom alapzata középkori. Ezt igazolják a Hans Kröninger Pesthidegkuter Geschichte c. könyvében leírtak is. Egyes leletek arra utalnak, hogy ezen a helyen a római korban is volt élet.
forrás: http://www.plebania.net/

2012. augusztus 10., péntek

Gercsei Nagyboldogasszony kápolna

Gercse 1212 óta ismert község, a mai Hidegkút és Óbuda határán feküdt. A török alatt sorsára hagyott, a 18. század elején újjáépített, az 1820-as évektől ismét pusztulásnak indult falusi templom a legutóbbi időkig omladozott a Csúcs-hegy alatt. Társadalmi összefogással, a Kulturális Innovációs Alapítvány és a Magyar Kézműves Akadémia szervezésében eredeti formájában és funkciójában állították helyre.


A gercsei templom újraszentelése 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján volt.

2012. július 31., kedd

Szentbékkállai Kőtenger

A Szentbékkálla határában álló kőhát a Káli-medence egyik legjelentősebb geológiai értéke. A Káli-medence közös kincse, a Kőtenger talán itt a legszebb. Itt láthatjuk a leglátványosabb sziklaformákat, a kő mélyedéseiben megtelepedő növények, virágok ritka, csodálatos együttesét.



A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. A turisztika kőtengereknek nevezi ezeket a nagy sziklatömbökből álló kőhátakat. A Káli-medence kőhátai közül talán a legszebben, legnagyobb épségben megmaradt képződmény a Szentbékkállai Kőtenger. Ezek a kövek a az egykori Pannon-tenger homokturzásainak megkeményedett példányai, melyet a későbbi időszakok szele (főként a pliocén korban) látványos, helyenként bizarr formájúra alakított. Ezekből kiváló malomköveket lehetett készíteni, ami legnagyobb részüknek, Kővágóörs, Kisörspuszta és Szentimrepuszta térségében, a pusztulásukhoz vezetett. Kővágóörs egy ilyen kőhátra épült, neve is innen ered. Néhány ház teljesen ráépült egy-egy ilyen sziklatömbre úgy, hogy a kő itt-ott kilóg a fala alól, sőt felbukkan egyes szobáinak sarkában is.
forrás: balcsi.net

Balatonboglári kilátó