2012. december 7., péntek

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga




A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A VII. kerületben található, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatt. A zsinagóga 1869 és 1872 között épült közadakozásból, tervezője az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezető alakja volt. Az épület a második világháború óta romos, 1959 óta nem használják vallási célokra, 1979-ben a teteje is beszakadt.
forrás: hu.wikipedia.org

2012. december 5., szerda

Dohány utcai zsinagóga



Európa legnagyobb, 6000 főt befogadó zsinagógája Ludwig Förster bécsi építész tervei alapján épült 1859-ben, a korszakban formabontó öntöttvas szerkezettel. Förster szerint minden zsinagógát az egykori salamoni szentély bibliai leírása alapján kell felépíteni, és ez a hatás érződik a „Dohány” térkezelésében, anyaghasználatán és díszítőmotívumain is. Az 1930-as években a nagytemplomhoz hozzáépült, stílusában a temploméval megegyező zsidómúzeum, melynek helyén egykor Theodor Herzl szülőháza állt.
A zsinagoga webolda: dohany utcai zsinagoga

Hősök Temploma

A hétköznapi istentiszteletek céljára használt, 186 személyes Hősök Temploma 1931-ben épült. A Hősök Zsinagógája annak a 10 000 magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháború harcmezőin dicsőséget szerezve hősi halált haltak. Számukat onnan tudjuk, hogy az Egység, az akkori zsidó újság az egész háború alatt pontos statisztikát vezetett a zsidó katonák haláláról.

A bejárat felett héber szövegből formált hatalmas Dávid-csillag van. A díszítőelem különlegessége, hogy a következő bibliai idézetek betűiből alakul ki a csillag: אֵיךְ נֹפְלוּ גִּבֹּרִים „Éch nóflú gibbórím... / Éch najflu gibajrim…” „Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…”.