Az ország, azaz a magyar rendek levéltára (Archivum Regni) 1756. évi alapításakor a pozsonyi országházban talált otthonra. Innen 1784-ben a feloszlatott klarissza apácarend budai kolostorának épületébe, a budai országházba költözött, ahol a levéltári használatra átadott helyiségek már a beköltözéskor is szűkösnek bizonyultak. A Magyar Királyi Országos Levéltár létrehozásakor, 1874-ben fölmerült egy önálló levéltári épület felépítésének terve.
Pecz Samu műegyetemi tanár csak 1912-ben kapott megbízást a Bécsi kapu téren lévő ún. bosnyák laktanya helyére építendő levéltár terveinek elkészítésére. A híres építész, akinek nevéhez számos budapesti középület megalkotása fűződik, Pauler elképzelései és a nemzetközi tapasztalatok alapján romantikus, historizáló stílusú épületet tervezett.
A lépcsőházat, a földszinti és az emeleti csarnokokat Róth Miksa műhelyében készült színes üvegablakok díszítik.
A levéltár weboldala: Magyar Országos Levéltár
2011. december 14., szerda
2011. december 13., kedd
Hősök Temploma
A hétköznapi istentiszteletek céljára használt, 186 személyes Hősök Temploma 1931-ben épült. A Hősök Zsinagógája annak a 10 000 magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháború harcmezőin dicsőséget szerezve hősi halált haltak. Számukat onnan tudjuk, hogy az Egység, az akkori zsidó újság az egész háború alatt pontos statisztikát vezetett a zsidó katonák haláláról.
A bejárat felett héber szövegből formált hatalmas Dávid-csillag van. A díszítőelem különlegessége, hogy a következő bibliai idézetek betűiből alakul ki a csillag: אֵיךְ נֹפְלוּ גִּבֹּרִים „Éch nóflú gibbórím... / Éch najflu gibajrim…” „Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…”.
2011. december 9., péntek
Hunyadi téri zsinagóga
A Hunyadi téri vásárcsarnok mellett 1890-ben épült bérház magasföldszintjén működik 1896-os megalakulása óta a neológ imaterem. A második világháborúig a térre néző egyik nagy ablakán ez a felirat áll: „Chevra mázkir nesámot”, ami ’lélekre emlékező egylet’-et jelent. A vészkorszak nehéz évei alatt az utolsó pillanatig ellátták a hitéleti teendőket. Bezárására 1944 nyarán került sor. 1945 áprilisában a körzet tagjai takarították ki a templomot, így téve lehetővé az imák megtartását.
Forrás: mazsihisz.hu
2011. december 7., szerda
Hegedűs Gyula utcai zsinagóga
A Lipótvárosi Imaegylet számára épült 1911-ben Vajda Béla tervei alapján. A tizenkilencedik század végi zsinagógaépítő hullám kitárulkozó hangnemét felváltották a visszafogott, rejtőzködő épületek. Ezek egyike volt a Hegedűs Gyula utcai is, melyet egy lakóház üzlethelyiségéből alakítottak ki. 1927-ben Baumhorn Lipót, leghíresebb zsinagógaépítészünk udvari beépítéssel bővítette a templomot. Az eklektikus stílusú utcai homlokzatot és az udvari neoreneszánszt kiegyensúlyozza Baumhorn visszafogott szecessziója. A belső tér különleges eleme a színes acél- és üvegtető, ami a korszak színház- és mozivilágának felülvilágítóira emlékeztet.
2011. december 4., vasárnap
Kazinczy utcai zsinagóga
A zsidónegyed zsinagóga-háromszögének utolsóként felépült zsidó temploma. A Pesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség modern, szecessziós épületének koncepciója mintegy a „Dohány” ellenében fogalmazódott meg, majd 1912-ben a Löffler testvérek tervei nyomán realizálódott az elképzelés. Az építészek egy komplex közösségi épületegyüttes tervezésére kaptak megbízást. A zsinagóga köré így székház, óvoda, talmudiskola, konyha és mészárszék is épült. A templomtér ékességei a Róth Miksa üvegművész által festett, mérműves ablakok. A zsinagógát a közelmúltban a magyar és magyar gyökerű amerikai, izraeli fiatalokból álló ortodox hitközség újította fel.
Forrás: mazsihisz.hu
Páva utcai zsinagóga
Holokauszt Emlékközpont
A zsinagóga épületét a századforduló legtermékenyebb európai zsinagógatervezője, Baumhorn Lipót (1860-1932) tervezte eklektikus stílusban, az 1909-ben Belatini Braun Géza gyáros által a hitközségnek adományozott telken. Az építkezéshez csak 1923-ban kezdtek hozzá. A közadakozásból épült zsinagógát 1924. január 6-án szentelték fel.
A templom 1944-ig működött, 1944-45-ben internálótáborként használták, majd 1945-től alkalomszerűen ismét tartottak itt istentiszteletet. A korábban elbontott épületrészekben kóser konyha és idősek klubja működött. 1990 után a főépületben, a női karzat alatt kapott helyet a Hasomer Hacair és a Kidma zsidó ifjúsági szervezet. Ekkora a zsinagóga épület már igen lepusztult állapotban volt.
A zsinagóga épületét a századforduló legtermékenyebb európai zsinagógatervezője, Baumhorn Lipót (1860-1932) tervezte eklektikus stílusban, az 1909-ben Belatini Braun Géza gyáros által a hitközségnek adományozott telken. Az építkezéshez csak 1923-ban kezdtek hozzá. A közadakozásból épült zsinagógát 1924. január 6-án szentelték fel.
A templom 1944-ig működött, 1944-45-ben internálótáborként használták, majd 1945-től alkalomszerűen ismét tartottak itt istentiszteletet. A korábban elbontott épületrészekben kóser konyha és idősek klubja működött. 1990 után a főépületben, a női karzat alatt kapott helyet a Hasomer Hacair és a Kidma zsidó ifjúsági szervezet. Ekkora a zsinagóga épület már igen lepusztult állapotban volt.
1999-ben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felajánlotta az épületet a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány céljaira. A műemléki felújítás 2003-ban kezdődött meg.
Holokauszt Emlékközpont: http://www.hdke.hu/
Holokauszt Emlékközpont: http://www.hdke.hu/
2011. december 1., csütörtök
Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem zsinagógája
1877-ben épült a Rabbiképző Intézet udvari épületében a diákok számára. Az udvarról előtér vezet a templomba, a bejárat fölött öntöttvas oszlopok tartják a karzatot, mely női hallgatók híján az orgonának és a kórusnak adott helyet. A tér díszei a festett üvegablakok, melyek zsidó jelképeket és bibliai jeleneteket ábrázolnak: az égő áldozati oltárt, kohanita áldást osztó kezet, menórát, sófárt, Noé bárkáját és a sinai-hegyi kinyilatkoztatást. A zsinagóga jelentős liturgikus textilgyűjteménnyel rendelkezik, a holokausztban elpusztult vidéki zsidó közösségek összegyűjtött hagyatékából.
Forrás: mazsihisz.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)