2011. június 26., vasárnap

Szent Mihály kápolna

Margitsziget
A kápolna a XII. sz.-i Szent Mihályról elnevezett román stílusú premontrei prépostsági templom alapfalaira épült, annak rekonstrukciója. A helyreállítást Dr. Lux Kálmán építőművész vezette 1930-31-ben.
A XV. sz.-i eredetű sekrestye valaha szintén kápolna volt. A déli falon kívül egy XV. sz.-i folyosó alapfalai húzódnak, az oltár és a hajó közepe közötti rész alatt pedig egy korábbi kápolna romjai rejtőznek. Az épület körüli ásatások során több csontvázat is találtak (feltehetően a tatárjárás áldozatait), belül pedig egy nagyobb feliratos sírkőlapot.
A bejárat feletti timpanonban lévő dombormű Szent Mihályt ábrázolja az utolsó ítéleten. Mérlegének egyik serpenyőjében az üdvözülő, másikban az elkárhozó lélek jelképes alakjával. A szabad mező felirata Szent Mihály könyörgése értünk az Ítélő Bíróhoz: "Ignosce Domine" - "Ne ródd fel Uram!"

A toronyban függ hazánk egyik legrégebbi harangja. 1914-ben véletlenül találtak rá Szent Margit kolostorának területén egy vihar által kidöntött diófa gyökerei között. A XV. sz.-ból való harang gót betűs felirata: "Hilf uns Gott, Maria, perat uns dumma, - goss meister Hans Strous." - "Segíts minket Isten, Mária, vezess minket, együgyűeket - öntötte Hans Strous mester."
Forrás: ujlakitemplom.hu

2011. június 24., péntek

Fővárosi Állat- és Növénykert

Ausztrálház panoráma



Látogassatok el a Budapesti állatkertbe ... nagyon szép!

2011. június 11., szombat

Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika

2009-ben volt 250 éve, hogy gróf Grassalkovich I. Antal (1694–1771), Gödöllő birtokosa lorettói kápolna építésébe kezdett a besnyői pusztán, a török időkben elpusztult középkori templom helyén.



 Az építés során a földből kicsiny Szűz Mária szobrocska került elő, s ennek révén a kápolna azonnal zarándokhellyé vált, olyannyira, hogy a kegyúr a „Sancta Casa” templommá bővítését és a kapucinusok letelepítését határozta el. 1763-ban alakult meg a kapucinus közösség, majd 1771-ig fokozatosan kiépült a rendház és a templom együttese, valamint a kolostori– és hitélethez szükséges környezet, a gazdasági háttérrel együtt.



Besnyő, melyet a 19. század derekától kezdtek Máriabesnyőnek nevezni, már a 18. század végére az ország egyik legjelentősebb zarándokhelyévé emelkedett. Életét két évszázad után az 1950-es kataklizma törte meg, mikor a kommunista hatalom megszüntette a szerzetesrendeket és a kapucinusoknak is el kellett hagyni kolostoraikat.



A közel négy évtizedes intervallum időszaka azonban nem némította el teljesen a Mária–kultuszt, s ha szerényebb mértékben is, de a búcsúk és zarándoklatok folytatódtak. A vallási élet megújulása 1989-re datálható, mikor a kapucinusok visszatérhettek, s azóta – bár 2001-ben a műegyüttes a Váci Egyházmegyéhez került – a hitélet fellendülése, bővülése tapasztalható. Jelentősége és népszerűsége 2008-ban emelkedett tovább, mikor a templom „Basilica Minor” rangot kapott.






a templom honlapja: máriabesnyő

Királyi váró

Gödöllő



A királyi várótermet 1874-ben építették Ybl Miklós tervei alapján. Eklektikus stílusú, jón oszlopokkal díszített épület. A középső, nagy váróteremből jobbra nyílt Erzsébet királyné váróterme, balra I. Ferenc Józsefé. A királyné szobájában a selyemtapéta és a bútorok huzata egyaránt halványsárga színű volt, míg a király szobáját a zöld szín jellemezte.
forrás: utazzitthon.hu

2011. június 6., hétfő

Puskás Ferenc Stadion

A Népstadion megnyitása: 1953. augusztus 20.




... búcsú a népstadiontól?
Mai hírek szerint már csak egy mérkőzést fognak itt játszani.




A szoborkert boxolói:

2011. június 5., vasárnap

Lotz-terem Keleti pályaudvar

A Keleti pályaudvart 1884. augusztus 16-án adták át.
A Lotz-termet nyolc Lotz Károly és egy Than Mór által készített freskó díszíti.
2008-ban készült el a felújítás.

2011. május 28., szombat

Gellért Gyógyfürdő - Budapest



A világszerte ismert és a külföldiek által igen kedvelt, szecessziós stílusban épült Gellért Gyógyfürdő és Szálló 1918-ban nyitotta meg kapuit, majd 1927-ben a hullám strandfürdővel és 1934-ben a pezsgőfürdővel bővült.
weboldal: Gellért Gyógyfürdő

2011. május 21., szombat

Hotel Gellért Gyógyszálló

 A Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített szállót 1918 szeptemberében nyitották meg.

Széchenyi gyógyfürdő

A Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti. Kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol később, 1881-ben már "Artézi fürdő" működött, azonban az ideiglenes jellegű fürdő egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek. Így épült fel 1913-ban Czigler Győző tervei alapján a Széchenyi Gyógyfürdő. A fürdő 1927-ben férfi és női népfürdőosztállyal és strandfürdővel bővült.



A térnek - értékes szobrászi és stukkós díszítése mellett - meghatározó elemei a mozaikképek, amelyeket a világhírű Róth Miksa készített. (Részben Vajda Zsigmond festőművész kartonjai alapján). A képek témája a víz, mint az egészség, az erő, a szépség és a tisztaság forrása. „A képek tárgya a kupola záradékától lefelé haladva a következő: A kupolazáradék körmezőjében Quadriga fogatán vágtat Helios, a Nap-isten, minden élet kútforrása. Ezt a képet gyűrűben övező ornamentális díszítés futja körül, amely övben apró kis medaillonokban, évszakonként hármas csoportokba foglalva, az esztendő tizenkét hónapjának allegóriája van ábrázolva. A kupolaboltozatot négy félköríves ablak világítja meg, és a köztük lévő falterületeket az egyiptomi, görög, római, és a keleti fürdőzést példázó figurális mozaik képek díszítik. A kupolát tartó négy Pendant-iven a hő-, gyógy-, szökő- és ivóforrás van symbolikus képekben ábrázolva, a központi csarnok két oldalfalának félköríves felületén pedig az Erő és a Szépség allegorikus alakjai láthatók.”


weboldal: Széchenyi gyógyfürdő

2011. április 18., hétfő

Őrszentmiklósi Szent Miklós templom

Őrbottyán



A jelenlegi templomot gróf Grassalkovich Antal özvegye Klobusiczky Terézia építtette saját költségére. Alapkövét 1779 szeptemberében tették le.
1781. szeptember 2-án szentelték fel. Az oltár fölött Szent Miklós képe látható, melyet Pozsonyban szereztek be a felszentelés alkalmára.
Egyhajós, középtornyos copfstílusú templom barokk berendezéssel.

Vácbottyáni Péter és Pál apostolok templom

Őrbottyán



A templom középtornyos formában épült 1763-ban.
A korábbi fatemplom helyett emelt barokk templom belsejét fiókos dongaboltozat fedi, barokk oltárok díszítik.

2011. április 17., vasárnap

A budapesti Istenszülő elhunyta (Nagyboldogasszony) magyar ortodox székesegyház



1801-ben került sor az Istenszülő elhunyta (Nagyboldogasszony) templom felszentelésére, amit a görög származású Dioniszije Popovics budai szerb püspök végzett nagy papi segédlettel.
A templom ikonosztázionját Nikolaosz Ioánnu (Jankovicz) Talidorosz egri fafaragó készítette el. Az ikonok megfestésére Anton Kuchelmeister bécsi festő kapott megbízást, aki Magyaroszágon még két ortodox templomban, a miskolciban és az egriben dolgozott. 1809-ben már kívül-belül készen állt a templom, amely Magyarország 19 görög alapítású temploma és kápolnája között kiválik méreteivel, építészeti formáival, gazdagságával, és ma is méltó dísze a pesti Dunapartnak. A felépült templom tornyai annak idején befejezetlen állapotban maradtak. Ezért az egyházközség 1873-ban Ybl Miklós tervei szerint készíttette el a két toronysisakot, s ezzel egyidőben új homlokzatot alakíttatott ki.



weboldal: magyar orthodoxia

2011. április 10., vasárnap

Kármelhegyi Boldogasszony Templom

Budapesti Rendház
Sarutlan Kármeliták
1895-ben Soós István győri házfőnök atya vezetésével missziót tartottak a kármeliták a budapesti Terézvárosban. Meggyőződve a munkásnép szomorú erkölcsi állapotáról P. Soós elhatározta, bár egy fillérje sem volt, hogy az Angyalföldön rendházat és kápolnát hoz létre. István atya szívében az apostolok tüze égett. 1895 Jézus Szentséges Szíve ünnepén a telek a Rend tulajdona lett (Huba u.). Puscher István fővárosi építész tervezte és kivitelezte a rendházat és a kápolnát. Az ünnepélyes bevonulást és felszentelést 1896. július 19-én tartották meg.



Az alapkövet 1898. október 15-én tették le, de akkor már álltak a falak az alsó kerek ablaksor magasságáig. A templom felszentelése 1899. október 15-én volt, amin I. Ferenc József császár és király is részt vett. A templom Hofhauser Antal tevei szerint készült. Majorossy Géza az összes kőműves és kőfaragó munkát vállalta.



A főoltár a Kármelhegyi Boldogasszonyt ábrázolja, amint Stock Szent Simonnak átnyújtja a vállruhát, a skapulárét. A mellékoltárokon Jézus szíve, Páduai Szent Antal, Fájdalmas Szűzanya, Szent István király, Avilai Szent Teréz, Szent József és a Prágai Kis Jézus, valamint Lisieux-i Szent Teréz található.
 forrás



weboldal: http://www.karmelitarend.hu/budapest

2011. április 7., csütörtök

Árpád-házi Szent Margit templom





A tervező Möller Istvánt volt Az építőmester Wihart Ferenc volt, a vasmunkákat Polgár Ignác, az összes asztalosmunkát Juhász Lajos készítette, a harangokat Slezák József öntötte. A szobrokat Nemes György alkotta, a festmények Heintz Henrik művei, az ablakok Róth Miksa műhelyéből kerültek ki.
1933. október 15-én szentelte Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.
A plébánia weboldala: http://www.margitos.hu/

2011. április 4., hétfő

Lotz terem

Alexandra Párizsi Nagyáruház Lotz terem



A Lotz terem eredetileg a Terézvárosi Kaszinó bálterme volt. 1885-ben épült